Az új szomszéd
/Sandra szemszöge/
Reggel amikor felkeltem egy kutya fejet láttam meg a lábamon. Hudson hirtelen felemelte a fejét, majd leugrott. Fel akartam kelni, de egyszerűen nem ment. Valahogy úgy éreztem, hogy visszahúz az ágy. A fejem lüktetett és a torkom is kapart egy kicsit. Nagyon fogok örülni annak, ha most le fogok betegedni! Hangos kutyaugatás ébresztett fel még jobban.
-Travis! Hallgattasd már el!-hallottam apa hangját.
Erre felültem, mire apa ismét megszólalt:
-A kutya ébresztett fel?
-Nem, magamtól keltem fel.
Hudson hevesen ugatott és Travis nem tudta elhallgattatni. Apa már nem bírta tovább, ezért egy párnát tett a fejére. Ezen csak mosolyogni tudtam. Hirtelen kopogtattak. Apa lassan feltápászkodott, majd kinyitotta az ajtót és kiment rajta. Fél perc múlva visszajött. Egy kicsit talán idegesebb volt, mint eddig, de engem nagyon nem zavart.
-El kéne mennünk ugye?-kérdezte Travis.
-Ja.-mondta, majd rám nézett.-Te pedig igyekezz, mert anyádnak mondtam, hogy 10-re hazaviszlek.
Erre kimentem a fürdőbe. letusoltam, mostam fogat, és felöltöztem, mert férfiak előtt a világ minden kincséért sem öltöznék át, ráadásul apa mondta, mert szerintem nem akarta, hogy Travis rám szálljon. Mikor már öltözve kimentem mindenki indulásra készen állt. Kimentünk a hotelból, majd be a kocsiba, apa pedig vezetni kezdett.
-Miért ő ül elől?-kérdezte Travis.
Itt amúgy rám célzott, mert elfoglaltam az anyósülést és ezek szerint nagyon nem tetszett neki.
-Mert ő előbb kiszáll, mint te.-mondta apa.
Travis lehúzta az ablakot, amin Hudson hevesen nézegetett kifelé.
-Kaphatok kutyát?-néztem apára.
-Még csak az kéne!-mondta, amit talán egy kicsit én is megmosolyogtam.
Mindig szerettem volna kutyát, de sosem engedték meg anyával. A sok munka akadályozta meg, mivel a szüleim reggeltől-estig dolgoztak. Sőt néha még éjszaka is.
-Megjöttünk.-mondta apa, mikor már megállt.
Kiszálltunk a kocsiból. A szomszéd ház előtt egy kamion állt, ahonnan sietve pakoltak kifelé.
-Végre eladták a házat?-kérdezte Travis.
-Ezek szerint.-mondtam.
-Akkor mi most megyünk.-jött oda hozzám apu.
-Jól van.
-Szia! Szeretlek!-mondta, majd megölelt.
-Én is!
-Én is kapok ölelést?-kérdezte Travis.
-Persze.-mosolyogtam, majd őt is megöleltem.
-Szia!-mondta Travis, majd beszállt a kocsiba apa mellé.
Integettem, miközben a kocsi elhajtott. Egészen addig álltam a ház előtt, amíg a kocsi el nem tűnt a szemeim elől. A szomszéd házat néztem utána. Még mindig serényen pakolták kifelé a különféle antik vázákat, drága bútorokat. Egy lányt láttam közeledni magam felé. Barna hajú, barna szemű, egyidős lehetett velem.
Egyenesen felém tartott, majd mikor ideért megkérdezte:
-Szia! Penelopé Scott vagyok és most költöztünk ide az apukámmal a szomszédba.
-Szia! Alexandra Mitchell és itt lakom.-mosolyogtam.
-Akkor te ide valósi vagy ugye?
-Persze. Segítsek esetleg?
-Igen. El kellene jutnunk a plázába, mert még kell pár bútor. Tudod esetleg merre van?
-Persze. Az utca végén be kell fordulni jobbra, majd kétszer balra és már ott is van a pláza.
-Köszi! Nagyon sokat segítettél!-hálálkodott.
-Örülök.
-Figyelj kérhetek még valamit?
-Attól függ.
-Tudod még nem nagyon ismerjük a várost és ha apa nem is, de én jobban meg szeretném ismerni. Nem lenne kedved holnap körbevezetni valamerre?
-De. Úgysincs semmi dolgom.-mosolyogtam.
-Köszi! Most mennem kell. Szia!
-Szia!-mondtam, majd el is indult visszafelé.
Nem nézelődtem többet, hanem elindultam befelé. Kinyitottam az ajtót, majd egyenesen a konyhába mentem, ahol anya már javában főzött.
-Szia szívem!-mosolygott.
-Szia!-mondtam, majd adtam neki egy puszit.
-Milyen volt apádnál?
-Olyan, mint eddig. Nem tudok mondani semmi újat.
-Kivel beszélgettél a ház előtt?
-Egy lánnyal. Most költöztek ide.
-Ja, gondolhattam volna. Már hajnali 5 óta pakolnak. Ez már a harmadik kamion. Vajon hány van még?
-Nem tudom.
-Sandra, ma éjszakás leszek és holnap is, csak este érek haza. De megfőztem előre. Nem baj kicsim?
-Nem dehogy. Penny úgyis megkért, hogy vezessem körbe holnap.
-Penny? Neve is van?
-Igen van és első benyomásra nagyon kedves lány.
-Kivel költözött ide?
-Azt mondta, hogy az apjával.
-Értem. Felmehetsz ám a szobádba. nem muszáj itt lenned.
-Oké, de inkább kimegyek az udvarra.
-rendben.
Kimentem a konyhából, majd felmentem a szobámba. Kihúztam az íróasztalom fiókját és kivettem belőle egy nagy mappát, amibe a dalaimat tartom. Kivettem még az MP3 lejátszómat is, majd kimentem a ház elé és leültem a lépcsőre. Bedugtam a fülhallgatót és elkezdtem írni a következő dalt, ami kb. fél óra alatt kész lett. Itt a szövege:
Reggel amikor felkeltem egy kutya fejet láttam meg a lábamon. Hudson hirtelen felemelte a fejét, majd leugrott. Fel akartam kelni, de egyszerűen nem ment. Valahogy úgy éreztem, hogy visszahúz az ágy. A fejem lüktetett és a torkom is kapart egy kicsit. Nagyon fogok örülni annak, ha most le fogok betegedni! Hangos kutyaugatás ébresztett fel még jobban.
-Travis! Hallgattasd már el!-hallottam apa hangját.
Erre felültem, mire apa ismét megszólalt:
-A kutya ébresztett fel?
-Nem, magamtól keltem fel.
Hudson hevesen ugatott és Travis nem tudta elhallgattatni. Apa már nem bírta tovább, ezért egy párnát tett a fejére. Ezen csak mosolyogni tudtam. Hirtelen kopogtattak. Apa lassan feltápászkodott, majd kinyitotta az ajtót és kiment rajta. Fél perc múlva visszajött. Egy kicsit talán idegesebb volt, mint eddig, de engem nagyon nem zavart.
-El kéne mennünk ugye?-kérdezte Travis.
-Ja.-mondta, majd rám nézett.-Te pedig igyekezz, mert anyádnak mondtam, hogy 10-re hazaviszlek.
Erre kimentem a fürdőbe. letusoltam, mostam fogat, és felöltöztem, mert férfiak előtt a világ minden kincséért sem öltöznék át, ráadásul apa mondta, mert szerintem nem akarta, hogy Travis rám szálljon. Mikor már öltözve kimentem mindenki indulásra készen állt. Kimentünk a hotelból, majd be a kocsiba, apa pedig vezetni kezdett.
-Miért ő ül elől?-kérdezte Travis.
Itt amúgy rám célzott, mert elfoglaltam az anyósülést és ezek szerint nagyon nem tetszett neki.
-Mert ő előbb kiszáll, mint te.-mondta apa.
Travis lehúzta az ablakot, amin Hudson hevesen nézegetett kifelé.
-Kaphatok kutyát?-néztem apára.
-Még csak az kéne!-mondta, amit talán egy kicsit én is megmosolyogtam.
Mindig szerettem volna kutyát, de sosem engedték meg anyával. A sok munka akadályozta meg, mivel a szüleim reggeltől-estig dolgoztak. Sőt néha még éjszaka is.
-Megjöttünk.-mondta apa, mikor már megállt.
Kiszálltunk a kocsiból. A szomszéd ház előtt egy kamion állt, ahonnan sietve pakoltak kifelé.
-Végre eladták a házat?-kérdezte Travis.
-Ezek szerint.-mondtam.
-Akkor mi most megyünk.-jött oda hozzám apu.
-Jól van.
-Szia! Szeretlek!-mondta, majd megölelt.
-Én is!
-Én is kapok ölelést?-kérdezte Travis.
-Persze.-mosolyogtam, majd őt is megöleltem.
-Szia!-mondta Travis, majd beszállt a kocsiba apa mellé.
Integettem, miközben a kocsi elhajtott. Egészen addig álltam a ház előtt, amíg a kocsi el nem tűnt a szemeim elől. A szomszéd házat néztem utána. Még mindig serényen pakolták kifelé a különféle antik vázákat, drága bútorokat. Egy lányt láttam közeledni magam felé. Barna hajú, barna szemű, egyidős lehetett velem.
Egyenesen felém tartott, majd mikor ideért megkérdezte:
-Szia! Penelopé Scott vagyok és most költöztünk ide az apukámmal a szomszédba.
-Szia! Alexandra Mitchell és itt lakom.-mosolyogtam.
-Akkor te ide valósi vagy ugye?
-Persze. Segítsek esetleg?
-Igen. El kellene jutnunk a plázába, mert még kell pár bútor. Tudod esetleg merre van?
-Persze. Az utca végén be kell fordulni jobbra, majd kétszer balra és már ott is van a pláza.
-Köszi! Nagyon sokat segítettél!-hálálkodott.
-Örülök.
-Figyelj kérhetek még valamit?
-Attól függ.
-Tudod még nem nagyon ismerjük a várost és ha apa nem is, de én jobban meg szeretném ismerni. Nem lenne kedved holnap körbevezetni valamerre?
-De. Úgysincs semmi dolgom.-mosolyogtam.
-Köszi! Most mennem kell. Szia!
-Szia!-mondtam, majd el is indult visszafelé.
Nem nézelődtem többet, hanem elindultam befelé. Kinyitottam az ajtót, majd egyenesen a konyhába mentem, ahol anya már javában főzött.
-Szia szívem!-mosolygott.
-Szia!-mondtam, majd adtam neki egy puszit.
-Milyen volt apádnál?
-Olyan, mint eddig. Nem tudok mondani semmi újat.
-Kivel beszélgettél a ház előtt?
-Egy lánnyal. Most költöztek ide.
-Ja, gondolhattam volna. Már hajnali 5 óta pakolnak. Ez már a harmadik kamion. Vajon hány van még?
-Nem tudom.
-Sandra, ma éjszakás leszek és holnap is, csak este érek haza. De megfőztem előre. Nem baj kicsim?
-Nem dehogy. Penny úgyis megkért, hogy vezessem körbe holnap.
-Penny? Neve is van?
-Igen van és első benyomásra nagyon kedves lány.
-Kivel költözött ide?
-Azt mondta, hogy az apjával.
-Értem. Felmehetsz ám a szobádba. nem muszáj itt lenned.
-Oké, de inkább kimegyek az udvarra.
-rendben.
Kimentem a konyhából, majd felmentem a szobámba. Kihúztam az íróasztalom fiókját és kivettem belőle egy nagy mappát, amibe a dalaimat tartom. Kivettem még az MP3 lejátszómat is, majd kimentem a ház elé és leültem a lépcsőre. Bedugtam a fülhallgatót és elkezdtem írni a következő dalt, ami kb. fél óra alatt kész lett. Itt a szövege:
Ismerem ezt az érzést
Amikor a szakadék szélén találod magad
És nincs semmi, ami megmenthetne attól
Hogy a mélybe vesd magad
Elárulom neked, hogy nem ilyen reménytelen a helyzet
Fogadd el ezt egy olyantól, aki volt már ott, ahol most vagy
Kiütve heversz a padlón
És úgy érzed, ezt már nem bírod tovább elviselni
Csak adj még egy esélyt ennek az altatódalnak
És hangosítsd fel a rádiót
Ha most hallasz engem
Hozzád szólok
Hogy elmondjam, nem vagy egyedül
S ha nem felelsz semmit, nagyon megijedek
Mert nem tudlak elérni telefonon
Csak hunyd le a szemed
Kicsim, itt jön egy altatódal
A te saját altatódalod
Kérlek, hagyd, hogy kivezesselek
A sötétségből át a fénybe
Mert én hiszem
Hogy ezt az éjszakát is túl fogod élni
Ne gondolj többé a legegyszerűbbnek tűnő kiútra
Semmi szükség arra, hogy menj, és elfújd a gyertyákat
Mert még nem végeztél
Még túl fiatal vagy
És a legjobb dolgok még csak ezután jönnek
Csak adj még egy esélyt ennek az altatódalnak
És hangosítsd fel a rádiót
Ha most hallasz engem
Hozzád szólok
Hogy elmondjam, nem vagy egyedül
S ha nem felelsz semmit, nagyon megijedek
Mert nem tudlak elérni telefonon
Csak hunyd le a szemed
Kicsim, itt jön egy altatódal
A te saját altatódalod
Mindenki volt már maga alatt
Mindenki volt már elfeledve
Senki sem szeret egyedül lenni
Mindenkit hagytak már cserben
És üres kézzel
Szóval, ha már úgy érzed, nem bírod tovább
Csak adj még egy esélyt ennek az altatódalnak
És hangosítsd fel a rádiót
Ha most hallasz engem
Hozzád szólok
Hogy elmondjam, nem vagy egyedül
S ha nem felelsz semmit, nagyon megijedek
Mert nem tudlak elérni telefonon
Csak hunyd le a szemed
Kicsim, itt jön egy altatódal
A te saját altatódalod
Kicsim, itt jön egy altatódal
A te saját altatódalod
Nagyon tetszett a szövege, habár még nem tudtam, hogyan fog hallatszódni, amikor zene is lesz majd alatta. Csak olvastam át egymás után többször, hogy a legtökéletesebb legyen.
-Dalokat is írsz?-kérdezte egy hang.
Abbahagytam a dal olvasását, majd felemeltem a fejem. Penny állt a kert előtt.
-Igen, habár nem olyan nagyon klasszak.-mondtam.
-Megnézhetem?
-Persze. gyere ide!-mondtam, majd idejött hozzám és leült mellém.
Odaadtam neki a mappát, amiben volt, majd serényen tanulmányozni kezdte.
-Ez nagyon jó lett. Ügyes Vagy!-mondta, majd visszaadta a mappát.
-Köszönöm! Te is írsz dalokat?-kérdeztem.
-Igen, de az enyém ehhez képest a föld alatt vannak.
-Lehet, hogy nem.-mosolyogtam, amivel remélem valami reményt is öntöttem bele.
-Megmutassam?
-Ha szeretnéd.-vontam meg a vállam.
-Mindjárt kihozom. Egy perc.-mondta, majd felállt és visszafutott a házhoz.
Tényleg egy perc múlva visszaért szintén egy olyan mappával, amilyen nekem volt. Visszaült mellé a lépcsőre, majd átnyújtotta. Elkezdtem és is olvasgatni az ő dalszövegeit.
-Erre mondod te, hogy nem jó?-kérdeztem, mikor már kellően végigolvastam.
-Miért neked tetszenek?-nézett rám kérdően.
-Nagyon is. mióta írsz dalokat?
-Úgy kb. 10 éves korom óta. Miért te?
-Csak egy éve.
-Ahhoz képest nagyon tehetséges vagy!
-Köszönöm.
A bejárati ajtó kinyitódására lettem figyelmes. Mind a ketten az ajtóra figyeltünk, ahonnan anya lépett ki.
-Sandra kész az ebéd.-mondta anya mosolyogva, majd Penny-re nézett.-Szia!
-Jó napot!-mondta Penny, majd mindketten felálltunk a lépcsőről.
-Te vagy Penny?-kérdezte anya.
-Igen. A nevem Penelopé Scott.-mondta, majd kezet fogott anyával.
-Christina Mitchell. Nagyon örvendek!
-Akkor látom most menned kell.-mondta Penny.
-Igen, de majd akkor holnap még találkozunk.-mosolyogtam.
-Rendben. Szia! Viszont látásra!-mondta, majd elrohant.
-Tényleg kedves lány.-mondta anya.
-Szerintem is.-mondtam, majd bementünk ebédelni.
Ebéd után felmentem a szobámba tv-t nézni. Apa este 6 körül elment dolgozni, így egyedül maradtam. nem volt újdonság, hiszen már megszoktam, hogy egyedül töltöm az estéket. 10 óra felé lefeküdtem és hamar elaludtam.
