Normális vagyok...
/Sandra szemszöge/
Anya pipa rám, mert idehívtam apát, hogy ellenőrizze ezt a latin bélpohlost. Mindenesetre vasárnap elengedett apához. Muszáj volt, mert ha nem teszi, akkor sikítok. Volt már egyszer ilyen és szerintem anyu sem akarja átélni még egyszer. Reggel gyorsan felkeltem, elrendeztem magam, majd felöltöztem:
Ránéztem az órára. 9:50. Oké, még 10 perc. Lementem a konyhába. Anyu már ott volt.
-Kész vagy?-kérdezte.
-Igen....Figyelj szeretnék elnézést kérni.-hajtottam le a fejem.
-Miért is?-kérdezte.
-Amiért idehívtam aput Antonio miatt.
-Sandra, nem haragszom. Megértelek. Nem beszéltem neked még Antonio-ról és egy kicsit furcsán érezted magad, hogy egy jött-ment pasit idehozok.
-Komolyan nem haragszol?
-Persze. Gyere ide!-mondta, majd kitárta a kezeit és megöleltük egymást.
Kopogtattak.
-Hozd le a cuccodat, addig én kinyitom.-mondta anya és az ajtó felé indult, amíg én még felmentem az emeletre.
Megkerestem pár kisebb holmit, ami belefért a táskámba, majd még egy utolsót pillantottam magamra és lementem a lépcsőn. Anya nem volt már lent csak egy irtó ismerős pofit pillantottam meg. Igen, apuci volt az.
-Szia gyönyörűm!-mondta, miközben mosolygott.
-Szia!-léptem oda hozzá, majd megöleltem.
-Wes! Ne hozd haza olyan későn légyszíves!-mondta anyu.
-Christina, szerintem te se olyannak ismersz, mint aki későn hozná haza a gyerekét.-mondta apu, majd anyára nézett.
-Rendben, te tudod.-mondta anya.
-Szeretlek.-mondtam, majd odaléptem hozzá és megpusziltam.
-Én is! Sziasztok!-mondta anya, mi pedig kimentünk az ajtón.
Beültünk a kocsiba, majd apu megkérdezte.
-Hova szeretnél menni?
-Nem tudom.Erre-arra.
-Erre-arra? Az mit jelent?
-Mindent.-nevettem, közbe az ablaknak támasztottam a fejem.
-Sandra, mi van veled?-kérdezte apu nevetve.
-Nem tudom.-vigyorogtam tovább.
-Olyan vagy mint Travis.-állapította meg.
Erre rá néztem, ő rám és együtt nevettünk tovább.
-Azt azért el kell ismerne, hogy én jobb vagyok, mint Travis.
-Te 1000-szer jobb vagy, mint Travis.-mondta mosolyogva.
Hamarosan megcsörrent apa telefonja ő pedig felvette. MIközbe beszélt én az ablakon nézegelődtem kifelé. Apu végzett a telefonálással, majd a zsebébe csúsztatta.
-Be kell mennünk egy picit az őrsre.
-Neeeeeeeeeeeeeee!
-Deeeeeeeeeeeeeee!-mondta.
-Kéééééééééééééééééééééééééérrrrrrrrrrrrrrrrrrrrlllllllllllllllllllllleeeeeeeeeeeekkkkkkkkkk!-könyörögtem.
-Édes lányom mi van veled?-nézett rám értetlenül.
-Ne menjünk be!
-Muszáj lesz.
Mivel láttam, hogy nem sokra megyek, ha a kocsiban ordibálok, szóval kénytelen voltam beletörődni, hogy most egy zsarukkal teli helyre megyek. Nagy nehezen megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a zsarukkal teli helyre. Bakter ennyi zsarut én még életemben nem láttam! Nagy nehezen odaértünk apu íróasztalához.
-Ülj le!-mutatott a székre.
-Most komoly?-néztem rá.
-Igen! Légy szíves!
Leültem a székre, majd a tenyerembe temettem a kezem. Nem hiszem el!
-Na megjött!-mutatott apa az ajtó felé, ahol éppen Travis lépett be:
-Beléd meg mi ütött?-kérdezte apa, amikor odaért.
-Ezt nevezik újításnak!-mondta Travis, majd leült az asztalra.-Szia Sandra!
-Szia!-intettem.
-Mi a fenének vettél öltönyt?-kérdezte apa, majd odébblökte Travis-t és ő ült az asztalra.
-Beépülök.-mondta izgatottan, mire apa nevetni kezdett:
-Ennél értelmesebb képet még sosem vágtál!-mondtam.
-Kössz...
-Szívesen!-vigyorogtam.
-Tudom mi a bajod Wes!-kezdte Travis.
-Mégis mi a bajom kedves Mindentudó úr?-kérdezte apa.
-Féltékeny vagy, mert én leszek beépítve és nem te.
-Te nem vagy normális!
-Normális vagyok...
-Persze egy másik életben.
-Akkor most elmegyünk valamerre vagy nem?-kérdezte apát.
-Valami azt súgja, hogy nem.-sóhajtott egyet.
-Szóval itt fogunk dekkolni?
-Igen.
Pompás....
